Egy jógi konyhájából

Így a tél közeledtével, jó ha hozzáadsz az étrendedhez valami “élő-t” is. Mikor kint minden fa megkopaszodik, és eltűnik a zöld és a napsugár, jó érzés tudni, hogy az elmúlás nem más, csupán nyugvó pontra jutás, erőgyűjtés, a transzformáció kezdete. Számomra minden egyes alkalommal a csoda születik meg, ahogy a beáztatott magokból kikel az élet, a kis csíra elkezd növekedni…

Hogyan csíráztass?

Találj egy üres üveget és hálót (én a Röltex-ben vettem). Csíráztatáshoz magot Bio Boltban vehetsz. Én itt most retekmagot csíráztattam (olyan az íze mint az “igazi” reteknek!). A csíráztatáshoz való magok csomagolásán általában rajta van, hogy mennyi ideig ajánlott áztatni illetve hány napig csíráztatni. Gyakorlattal, majd megtapasztalod, hogy mi hogy működik! Akár a jógaszőnyegen, itt is arra bíztatlak, hogy ne félj kísérletezni!

1. nap -este

IMG_1011Áztasd be a csírát egy éjszakára. (Én kb. 6-8 órára szoktam, csírától függően 🙂

2. nap – másnap reggel öntsd le róla a vizet és tartsd sötét helyen ahol jár azért a levegő, fejjel lefelé (én 45 fokos szögben egy edénybe döntve tartom, az esetleges kicsorgó víz miatt, de álló helyzetben tartva is működni fog) reggel este mosd át szűrt tiszta vizzel.

3. nap – átmosni reggel-este – ne ijedj meg, hogy sárgák a levelei ez a sötét miatt van (ez így normális, hiszen amikor elültetsz valamit, a földben is sötétben van!)

4. nap

átmosni reggel-este, illetve kiteheted az ablakba hogy kapjon egy kis fényt, így zöldebbek lesznek a levelei IMG_1014 IMG_1015 (vagyis a fénytől kezd el sárgából – zölddé válni!)

5. nap Kész

IMG_1016ürítsd egy edénybe, mosd át, IMG_1017

IMG_1019majd tedd kis dobozba aminek az aljára teszel egy papírtörölközőt, ami felszívja az esetleges plusz nedvességet. IMG_1020

hűtőben eláll 3-4 napig, tehát míg megeszed, kész a következő adag 🙂 Én azt tapasztaltam hogy érdemes azért naponta átmosni így is és papírt cserelni alatta, különben berohad!)

Ha valami nem tiszta kérdezz nyugodtan!

Jó étvágyat!
Audrey_03És, hogy a reklámnak is helyet szorítsak, ha még nincs főzőkötényed nézd meg az általam készítetteket itt:

www.artdecoaprons.wordpress.com

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.