Életed első éveiben az önállóságra neveltek. Az életkörülményeid, adottságaid és sokáig egyke gyermek lévén megtapasztalhattad azt, hogy milyen is szeretve lenni és mégis terelgetve afelé, hogy minél előbb önálló légy. Ez kezdetben nagyon nehezen ment egy olyan anya mellett, aki erős és tüzes jelleméből adódóan sokszor kioltotta a benned lévő holdszerű minőségeket. Visszahúzódó, félénk gyerek voltál. Nehezen értettél Édesanyáddal szót, mégis csodáltad, tisztelted és példaképül választottad őt. Tinédzser és fiatal felnőtt éveid úgy teltek, hogy nehezen hoztál meg döntéseket úgy, hogy ő ne hagyta volna azt jóvá. Támogatott, de egyben ő volt a legnagyobb ellenfeled is abban, hogy azt az életed éld amit megálmodtál magadnak. Olyan kihívások elé állított, amelyek előtt sokszor megsemmisülni vélted magad, mégis később ráébredtél ezek nélkül a próbák nélkül nem lehetnél az, aki ma vagy. A kettőtök közt feszülő ellenállás egy nap egyszercsak hátszéllé változott, ami elvitt téged a világ másik felére, azzal a megingathatatlan bizonyossággal a szívedben, hogy a férfi aki utadon veled tart azzal lehet csak az életed teljes és egész.
Közös életetek, bátor lépések és meglepő fordulatok jellemezték. Eljutottatok számtalan olyan helyre amiről addig csak könyvekben olvashattál és megvalósítottatok olyan dolgokat, amiket addig elképzelni sem mertél, hogy te képes lehetsz rá. Együtt voltatok sikerben, kudarcban, örömben és bánatban. Mégis mindig jó kedéllyel, törhetetlenül. Együtt másztátok meg így azt a rögös utat, ami nem kifelé hanem befelé vezet szívtől szívhez.
Ami veszteség ért, azt sokszorosan kaptad vissza az elmúlt évek alatt. De ehhez, az kellett, hogy te magad mondjál le először olyan dolgokról, amikhez addig foggal-körömmel ragaszkodtál és önmagad elhagyhatatlan részeként éltél meg.
A változás, – amitől a legjobban féltél mindig is – gyermekkorod rémei lassan- lassan átalakultak és a sötétségből a fényre, az ismeretlenből az ismertbe tértek, megszelídültek. Eljutottál oda, hogy nem akarod leplezni a hiányosságaid, a félelmeid, vagy a hibáid, hanem kíváncsisággal fordulsz feléjük. Nem zársz, hanem nyitsz, nem menekülsz, hanem szembenézel.
A legnagyobb változáson azonban most ebben a pillanatban mész keresztül – ez is egy olyan folyamat aminek a megtapasztalására valójában kislány korod óta készülsz, mégis ahhoz, hogy valósággá váljon az kellett, hogy engedj a változásnak. Más ember lettél az elmúlt kilenc hónap alatt, kimosódott belőled sok olyan reflex és rutin, amivel valójában csak a saját életed keserítetted meg.
Több benned a tetterő, kevesebb benned a kétség. Több benned az öröm és kevesebb a kételkedés, hogy vajon mindaz amid van megérdemled-e? Több benned az elfogadás és már magában ez olyan megélésekre ad számodra lehetőséget, amiről eddig álmodni sem mertél.
És ha most itt lenne az a személy melletted aki azt ígérte neked, hogy életed minden sarokkövénél jelen lesz, az elsők között lenne aki Boldog Születésnapot kívánna neked!
Mégis szerencsés vagy hidd el, mert bár nem mondhatod ki többet Édesanyám, te magad leszel AZ. Ez a legnagyobb ajándék amit egy nő születésnapjára kívánhat. De neked még ennél is több adatott, hiszen melletted van az a férfi, aki mindezzel megajándékozott és akivel ezt az életre szóló ajándékot megoszthatod!