Hallelúja pillanat avagy Áttörések, folyamatok és átváltozások

ez a cikk elérhető audio formátumban az Inspiráció Rádióban: itt

Az év vége felé járva szokásommá vált, hogy visszatekintsek az elmúlt évre. Kíváncsi szemlélődéssel megfigyeljem azt, hogy az év eleji szándékaimból mi és mennyi valósult meg és nem utolsó sorban hogyan?

Sok éven át egy-egy új naplóm elejére, egy inspiráló idézetet választottam, idén azonban azt figyeltem meg, hogy a képek, az intuitív kifejezésmód az ami érzésem szerint jobban ki tudja fejezni azt azt üzenetet amit felszínre kell hoznom, vagy meg kell élnem. Az idei év elején tehát a naplóm elejére egy kutat rajzoltam. Nem igazán gondolkodtam a jelentésén, csak egyszerűen megjelent bennem egy kút képe, és én pedig nagy odafigyeléssel és kreatív szárnyalással, teljesen elveszve az időben és a folyamatban lerajzoltam azt.

A jóga és az egyre gyakrabban megélt és kifejezett kreatív munka vezetett arra rá, hogy van bennem egy érzékeny kis műszer, ami jóval bölcsebb és előrelátóbb, mint a nappali logikus elmém.

Az elmúlt évben jelentősen finomodott bennem ez a kis műszer. A jógaforma maga, és az elmúlt évek képzései amiken átestem, mind-mind a férfiasabb energiák és személyiségjegyek megerősödését hozta számomra. Több céltudatosságot, logikát és kitartást. Minden olyan tulajdonságot, amikkel ebben a világban jól érvényesül az ember. Mielőtt azonban teljesen elkényelmesedtem volna helyzetemben felmerült bennem, hogy vajon valóban erre van szükségem ahhoz, hogy boldogabb és teljesebb életet élhessek?

Tanított és terelt az utam nap-nap után afelé a megélés felé, hogy megtapasztalhassam, hogy mi van az érem másik oldalán? Tudod ott ahol a káosz, a kiszámíthatatlanság és a lineáris, ok-okozati gondolkodás és ismeret teljes hiánya tapasztalható! Hát itt vagyok én most, így alászállva képzeletbeli kutam mélyén! Saját hiedelmeimmel ellentétben azonban, meglepetésemre valójában jól érzem itt magam. Az életemet irányító erőknek nem az önös akaratom tekintem többé, hanem abban a magasabb szándék kibontakozását engedem megnyilvánulni.
Manapság az életemben a véletlen egybeesések, találkozások és felismerések mindennaposak. Talán épp ezért kezdtem el a dobozon kívül gondolkozni, volt merszem alászállni a bennem lévő kútba. Ez volt az ajtó, a belépési pont az év kezdetén és most az év vége felé érve, dolgozva a belső szimbólumaimmal azt figyeltem meg, hogy a kutam fává változott, egy olyan fává, aminek a gyökerei mélyre nyúlnak, a törzse erős és hajlékony, a lombozata pedig dús és élettel teli.

Hálás vagyok a tradíciónak ami idáig vezetett. Izgatottan figyelem azonban annak a szükségességét, hogy elengedjem az eddigi szabályokat és igazságokat, hogy helyet adjak az újabbaknak. Tapasztalatom szerint el kell távolodnunk az ismertnek hit dolgoktól ahhoz, hogy képessé váljunk arra, hogy aztán egy nap azt más szemmel legyünk képesek látni. Hogy aztán azt, úgy ízlelhessük meg, hogy a benne találtak új felismeréseket hozhassanak, nem pedig a megszokás keserű fásultságát és szürkeségét.

Ahogy a természet lassan lekopaszodik, bennem is felébred az igény, hogy leegyszerűsítsem az életem. Így Advent heteiben megszületett bennem az igény arra, hogy lassítsak és a szándék, hogy lehetőséget is teremtsek erre. Elkezdtem tudatosan átcsoportosítani a tenedőim és megint örömmel köszöntöttem a kívánságomat támogató véletlen egybeeséseket. Ezekben a napokban sokkal többet naplózom, sokkal többet vagyok magammal, a reggeli ébredésem után hosszabb ülőmeditációval kezdem a napjaim. Használom ezt arra, hogy teret teremtsek arra, hogy meghallhassam intuícióm szavát. Igyekszem kifejleszteni magamban azt az éberséget és tudatosságot, hogy képes legyek a megérzéseimet jól használni. Akkor és ott, amikor felbukkannak figyelmet szenteljek nekik.

Újabb komoly belső munkába fogtam, mégis a belső folyamataimból kevés látszik. A mindenekfelett szükségesnek érzett önigazolási késztetéseim azonban egyre csitulnak. Elkezdtem visszavonni a figyelmem a láthatóból a láthatatlan felé és boldoggá tesz az, hogy érzem a bennem mozgó áramlatokkal együtt és nem azokkal ellenben mozgok. Elengedtem a heti rendszerességgel írott blogjaim és ehelyett a felszabadult időt arra szánom, hogy hagyjam leülepedni és kikristályosodni az elmúlt évben elvetett kitartó és következetes fáradozásaim.

Ahogy napról-napra közeledünk Karácsony felé, és lépdelünk egyre mélyebbre a téli hidegbe, és ahogy a fák egyre kopaszabbá válnak, úgy engedjem én is meg magamnak lassan, fokozatosan, hogy elszunnyadjanak bennem az aktív folyamatok. Az akarás elengedésével teret szabadítok fel szívem vágyának, és hagyom hogy a természet folyamatai hangoljanak finoman. Most visszavonom egom vezető beosztását és az egyeduralmat a szívem központjába helyezem. Hagyom, hogy a szívem mindent magába ölelő teljessége teret nyisson az új felé. Tabudöntögető időket élek meg önmagamban, a valóság átlátszóvá vált, akár a tükör az Alice a Csodaországban című mesében. Valójában ez is egy “Hallelúja pillanat”. Már nincs bennem semmi kétség afelől, hogy mi lehetséges és mi nem.

Szívmelengető fényekkel teli Karácsonyt, boldogító felismerésekkel teli Új Esztendőt és áldott csodavárást kívánok neked!
Szeretettel:
Viki