Gyógyír a magányra

irasok ez a cikk elérhető audio formátumban: itt

Az előző írásom (Játszd a STOP játékot!) kapcsán felvetődött a kérdés, hogy vajon nem azért használjuk-e annyit kedvenc digitalis eszközeinket, mert ezzel próbáljuk enyhíteni magányérzetünket? És hogy mi van azokkal akik valóban egyedül élnek, vajon szükséges-e nekik is játszani a STOP játékot – vagyis kikapcsolni és kevesebbet használni ezeket a modern kori, kapcsolatteremtő eszközöket?

És ha kevesebbet vagy egyáltalán nem használjuk a technikát ami körülvesz hogyan ismerkedjünk vajon? Hogyan találhat társat magának a ma embere, hogyan tarthatja a kapcsolatot barátaival a legegyszerűbb módon ha nem így?

Vajon magányérzetünket valóban a társnélküliség váltja ki? Vajon nem leselkedik-e a magány éppúgy arra is, akit körülvesz a szerető család, a sikeres munka és aki képes megteremteni magának mindent amire vágyik?

IMG_0528Az én kapcsolatom a magánnyal nagyon belsőséges. Mindig is szerettem egyedül lenni. Számomra a magány egy izgalmas, lehetőségekkel teli esély. Gyerekkorom óta igényem van rá. Arra, hogy elmélyüljek abban ami épp foglalkoztat – ami egykoron a legozás volt, a rajzolás és bakelit lemezeken kedvenc meséim hallgatása, az olvasás, az írás, az ismeretszerzés, az új képességek elsajátítása, a zene-, a nyelv- és a tánctanulás az ma a jóga.*

Ahogy közelebbről megvizsgltam azonban rádöbbentem, hogy a jóga nem más mint egy érzés, egy állapot megnevezése amibe az ember kerül mikor valamiben elmélyed és foglalatossága tárgyával eggyé válik. Ily módon megfogalmazhatom úgy is a fenti hosszú mondatom* hogy amióta az eszemet tudom valójában azóta jógázom, nem is csináltam mást soha, nem is leltem másban örömöm soha csak ebben. Mint ahogy te is kedves olvasó! (És mielőtt ellenvetéseket fogalmaznál meg magadban, tisztázom mit is értek ez alatt.)

Akár léptél már jógaszőnyegre, vagy sem, valójában igen sokszor elmélyedtél már a jóga állapotában. Persze csak pillanatokra.

Azokban a bizonyos pillanatokban amikre úgy vágyunk mindannyian. Mint például amikor szerelembe estünk kiválasztottunkkal, vagy amikor a magas fűben feküdtünk és a felhőket vagy épp a csillagos eget bámultuk, és ha már a bámulásnál tartunk, lehet az is amikor csak úgy elbambultunk – kikapcsoltunk és a körülöttünk lévők figyelmeztettek arra: “Ne álmodozz! Figyelj már!” És ilyenkor mi engedelmesen de mégis általában bosszúsan, hümmentve az orrunk alatt, újra visszatérünk – IDE – ebbe a pillanatba. Újra jelen vagyunk. De vajon nem voltunk-e jobban jelen ezekben az édes pillanatokban amikor az idő megszűnni látszott, amikor nem léteztek gondjaink, amikor nem gyötörtek kérdések és a válaszokat sem kutattuk, mégis megkaptuk azokat.

Ez az a bizonyos állapot amit a művészek úgy hívnak: ihletett állapot. Ez az a hőn áhított hely ahova mindazok ellátogatnak, akik valami újat, valami eredetit valósítanak meg. Hogy kik ők? Felfedezők, bátor hősök, példaképek, hírességek – minazok akik nyomot hagynak az időben. De nem mások ők sem, olyanok akár te vagy én. A különbség csupán annyi, hogy arra a bizonyos magányos érzésre – amit tagadhatatlanul minannyian érzünk időről- időre, ők vették a fáradságot és megkeresték a maguk elixírjét. Ez az elixír vált aztán az ő ismertető jelükké. Kinek az impresszionizmus, kinek a relativitás elmélete, s van kinek a repülőgép feltalálása.

Megfigyelted-e már valaha gondolataid és érzéseid természetét? Észre vetted-e hogy gyökerük nem más mint semleges energia? Elgondolkoztál-e már valaha azon, hogy szabad akaratod mivolta abban rejlik, hogy te adsz ennek a semleges energiának irányt és formát. Mégpedig szokásaidból táplálkozva és a legtöbbször tudattalanul.

IMG_6827Van-e kedved kikísérletezni hát és elkészíteni a saját elixíred? Ha képes vagy elbambulni – megsúgom: megvan benned a tehetség. Csak akarnod kell. De nem ám akárhogy! Képezned kell magad a jelen levés tudományában. Mindezt tiszta szívvel, kitartóan és türelmesen. Lépésenként kell haladnod, mindig vállalnod kell a kockázatot, azt hogy elbukhatsz.  El kell kötelezned magad, hogy lehetséges kudarcaid után felálsz és újra kezded. És hogy soha nem felejted el a játékosságot sem, azt hogy mindig megtalálod a lelkesedésed az örömöd a folyamatban.

A szívünk nyugalma mutatja meg, azt hogy haladunk-e. A harmónia, a jól eltöltött nap érzete, mikor álomra hajtjuk fejünk. Minél teljesebb ez az érzés annál többet tartózkodtunk a jóga misztikus állapotában. Vagyis jelen. Vagyis egybe- és bele-olvadva abba ami bennünk és körülöttünk zajlik. Mert az élet mindig lüktet, áramlik és alakul, körülvesz minket és belékhatol minden egyes lélegzetvételünkkor. És a Jóga nincs a szőnyeghez és a stúdiókhoz kötve.

IMG_3233Fedezd fel hát a környezeted sokszínűségét! Nyisd ki magad az illatokra, az ízekre, a formákra, a színekre, a hangokra és az érintésekre melyek bőrödet érik! Lélegezz bátran. Engedd el azokat a sóhajokat amelyek kikivánkoznak – legyenek akár a gyönyör, vagy a fájdalm megnyilvánulásai. Elixíred felé vezető úton használd a légzésed akár egy jóbarátot, hűséges utitársat. Lélegezz ha érzed a magány közeledtét mert ez jele annak, hogy jó úton vagy. Az eredetiséged, egyéniséged egyedülállósága ugyanis csak egyedülléted tiszta csendjében mutatkozhat meg.

Vedd észre, bárhol is élsz- bármily körülmények közt a – légzéssel együtt – az ÉLET is ott van veled. Sosem vagy egyedül! Mi több, a boldogság – önmagad teljességének megélése – mindig csak egy kéznyújtásnyira van, hasonlóképpen a gyógyírhez a magányra.

Szeretettel,
Viki

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s