183 nap boldogság, dinamikus harmónia, anyaság

Azt mondja a hagyomány, hogy az Anya az első és a legfőbb guru. Szerintem ez pontosan fordítva igaz. Az első gyermek a legfőbb guru, aztán pedig a soron következőek mindegyik a maga jogán.

Az én kis gurum például engem türelemre és szeretetre tanít. Boldogak lenni tanít. Játszani, kacagni, elengedni tanít. Felfedezni, felismerni, bízni tanít. Másnak lenni tanít. Arra tanít. Hogy merjek másként csinálni, gondolni és érezni mint az elődeim.

Gyermekünk születésével anyává válunk. Azonban míg az ő világra jövetelük egyértelmű, az anyaságba való beavatás pontos időpontja kevésbé az. A várandósság, a szülés, a gyermekágyi időszak és az első ezer nap. Én azt mondanám, hogy a női létezésnek ez a valódi keretje, megformálója, tartó tégelye, alakító kohója.

Sokan kérdezték tőlem milyen anyának lenni nem sokkal a szülés után. Azonban nem tudtam valódi választ adni. “Jó”. – mondtam. “Felemelő”. De valójában még nem volt tartalma ezeknek a szavaknak. Formálódik a szótáram. A szavak, az érzések új tartalommal töltődnek fel. Valójában ennyi félelmet, aggodalmat, örömet és bennük a legintezívebb mélységeket és magasságokat az elmúlt negyven év alatt összesen nem éltem meg mint most ez alatt a több mint másfél év alatt (a várandóssággal együtt).

A boldogság fogalma is változik bennem. Manapság boldognak lenni számomra nem azt jelenti, hogy mindig örülök. Felismertem, hogy a boldogság nem egy statikus állapot. A boldogság egy intenzív áramlás amiben az ember képes megélni az őt érő behatásokat. Ha kell dühöng, csapkod, ordít vagy épp kacag, táncol, dalol – mindent a maga idejében és sosem ragaszkodva egyik állapothoz sem.

Míg az első félévünk egyfajta áldott mozdulatlanságban telt, a második az ebből kibontakozó mozgás jegyében. Mozgásban van körülöttünk minden. A dolgok helye, a napi teendők elvégzésének a sorrendje, a prioritásaink és mindaz amit kőbe vésettnek hittünk.

A napokban jutottam el ahhoz a felszabadító gondolathoz egy hosszú nap után ágyazva, miközben fáradt gyermekem a lábamnál nyafogott, hogy “na és akkor mi van ha ma csak úgy a bevetetlen ágyon alszunk”. Rendszertő ember létemre első gondolatként a rémület fogott el “ mi van akkor, ha ez szokássá válik? Hogy fog kinézni a lakás, az életünk mondjuk öt év múlva?” De aztán legyintettem, lassítottam, megtörve az igézetet ami belém let kódolva. Lehajoltam a gyermekemhez, felemeltem, megöleltem. Leültem vele a káosz közepére, egy dalt dalotam neki, megnevetettem. Meséltem neki, figyelt rám, hozzám bújt, és akkor döbbentem rá. A rend nem körülöttünk kell, hogy legyen, hanem bennünk. Ha így van, akkor a görcsös akarás helyett képesek leszünk könnyedén magunk köré teremteni azt amire vágyunk. Ezt nevezem én most úgy, hogy ez a dinamikus harmónia.

Amióta az eszemet tudom a statikus harmóniára törekszem, vagyis hittem abban, hogy valaha is kész leszek bármivel is. Most formálódom lényem legutolsó sejtjéig abba az igazságba bele amit egy régi képeslapon találtam meg. Édesanyám mindig is szeretett elsőként boldog születésnapot kívánni nekem. Hát ez most is sikerült. Így hat évvel a halála után is. Egy 2001-ben írt régi képeslap hullott a földre elém tegnap, amin azt írja: „…előbb vagy utóbb rá kell döbbennünk, hogy az állomás nem létezik, nincs egy hely ahová egyszer s mindenkorra megérkezünk. Az állomás csak álom, egyre messzebbre tűnik.”

Naivitásom színes kaleidoszkóp aminek lencséjén át, széthullni látom a bennem élő hazugságokat. A legnagyobb ajándék, szembesülni a negatív tudatalatti tartalmaimmal és kiaknázatlan képességeimmel. És ez egyben a legnagyobb lehetőség is számomra itt és most. Változni és változtatni a generációs mintákon, a lehetetlennek vélt berögzült, kővé dermedt rutinokon. Ahogy látom fejlődni ezt a kicsi gyermeket én is valahogy előtűnök ebben a folyamatban. „Én” az az „én” akit eddig nem ismertem, mert fedve volt azzal amit tanítottak nekem, amit magamról hittem.

Ezt az időszakot élem most. Beavatást az anyaságba, a dinamikus harmóniába egy új minőségben megélt boldogságba. Nap mint nap. Meghaladom személyiségem kiaknázatlan forrásait, máskor pedig azok a felszínre törvén mint tajtékos hullámok magukkal ragadnak és én csak ámulok „nahát ez is én vagyok?”.

Csodákkal teli és egyben velejéig felkavaró időszakot élek. Hiszen lehetőségem adódott nekem mint embernek átírni a lehetségest és a belém kódolt tiltásokat. Szülővé érni. Valójában felnőni és vállalni a felelőséget egy (kis)ember életéért.

Kicsi lányom! Hittel és bizalommal állok az elénk néző közös idő elé! A bennem élő ősbizalom egyre szilárdabb. Bízom a gondviselésben, hiszen badarság lenne azt gondolni hogy hatalmamban áll kontrolállni az eseményeket. Vigyázok rád. A legjobb tudásom és szívem őszinte szeretete által diktált ütemben. Megteszek érted mindent amit jónak és helyesek találok, és igyekszem időről-időre felülbírálni a cselekedeteim, hogy az amit én jónak hiszek az valójában neked is jó-e? Odafigyelek rád, és próbálok olyan rugalmas lenni nap-mint nap, hogy felismerjem mikor van szükséged a közelségemre és mikor korlátozlak vele.

Egy csodás tánc az életünk. Boldogság az élet veled! Újra és újra meglelt, naponta formálódó boldogság. Ezt kaptuk tőled. Drágám. Kincsem.

Szeretlek!

Anya

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Google photo

You are commenting using your Google account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.