Sziasztok!
Most olyan könyvekkel folytatom a könyvajánlói listám, amelyek női olvasóként nagyon megragadták a képzeletem és nagyban megtámogatták bennem a női bölcsesség áramlását.
Mint minden nagyszerű dolgora az életben erre is véletlenül és nem szokványos módon leltem. Épp könyvvadászaton voltam a Múzeum körúton, vagyis a Líra könyvesboltba tartottam egy frissen rendelt könyvet átvenni. Megfogadtam, magamnak, hogy ennyi könyv mára és nem több. Mégis mikor a központi antikvárium előtt elhaladtam, valami bevonzott. Egy másik könyv címe ötlött a fejembe – amit régóta vadásztam (és amiről majd szintén ejtek szót később!) -, a hirtelen ötlettől vezérelve mentem be az üzletbe, és kérdeztem meg a könyvárust, hogy megvan-e az általam keresett könyv, persze még mielőtt megszólalt, tudtam, hogy a válasz nemleges lesz. Ami így is volt. Válaszát nyugtázva sarkon is fordultam és kifelé vettem az irányt, amikor egy női hang utánam szólt: “Nekem megvan az a könyv!” – mondta, majd hozzáfűzte: “Szívesen kölcsönadom neked!”
Milyen gyakran esik meg az emberrel ilyesmi? A hölgyet aki rámszólt egy tanfolyamról ismertem. Pár hónapja találkoztunk, de csak látásból ismertük egymást. E-mail címet cseréltünk és ő később kedvesen meg is osztotta velem digitális könyvtárát. Ott találtam a címben szereplő könyvet. Rögtön megfogott a címe, de csak hónapokkal később, pár hete jutottam el oda, hogy nekikezdjek az elolvasásának. Azóta lebilincselten olvasom egyik könyvet a másik után, most tartok a harmadik könyv első negyedénél…
/A könyv további részeit a körülöttem lévő női háló támogatásának köszönhetően sikerült megszerezem, ezért is külön köszönet az illetékes Istennőnek!/
Akkor most végre a könyvekről! Az írónő: Agnes Golenya Purisaca, a könyv pedig egy háromrészes trilógia aminek az első része, Az Aranyasszony Útja bevezet minket egy aranykalitkában fuldokló, budai szépasszony útkeresésébe. Éva az önmagát kereső nő története már magában is igen érdekes, hiszen mi nők, asszonyok és lányok mindannyian könnyen megérthetjük azokat a vívódásokat amiken keresztül megy. Ahogy Éva a történet során megjárja a testi-lelki és szellemi felébredés számtalan magasba emelő és mélybe taszító árnyalatát, komoly történelmi, teológiai, erkölcsi és spirituális üzenetek kerülnek kifejtésre. Mielőtt azonban a történet nagyon belegabajodna a belső útkeresésbe kinyílik egy másik kapu is, mely az ősi bölcsességek, rejtélyes legendák és misztikus tanítások világába is bevezeti az Olvasót! Éva eljut Magyarországról Peruba, ahol barlangkutatásba, ősmagyar történet feltárásba, és számtalan kalandba keveredik.
A második részben aztán tovább bolyolódik a történet. Az Aranykapuban folytatódik az Aranyasszony útja Peruban. A magyar származású Móricz János a hatvanas években egy barlangrendszerre bukkan Dél-Amerikában. Az őslakosok szerint egy kataklizma túlélői itt rejtették el ősi civilizációjuk üzenetét a mai ember számára egy kristálykorongba kódolva. Ám ezt nem akárki nyithatja fel: csak akinek energiarezgése képes a dekódoló rendszert aktiválni.
Ezt a kristálykorongot keresik a főhősök, Éva, Theo és Nantu, hogy megismerhesse az emberiség az életmentő üzenetet. Eközben az olvasó velük együtt ősi szimbólumokat fejthet meg; kiderül, hogy az egyiptomi, mezopotámiai és dél-amerikai kultúrák között feltűnő hasonlóság van; megtudja, hogy mit kerestek a magyar pálos szerzetesek Dél-Amerikában; hogy kik a mágusok és mi közük a magyaroknak hozzájuk és hogy hová tűnt Isten női fele.
A harmadik részben a Perui Papnő-ben aztán Éváék kis csapata át akarja adni az embereknek mindenáron a Kristálykönyvtár Üzenetét. Azonban a külső erők mást sugalnak. A 3. évezred tálcán kínálja az emberiségnek az „örök élet titkát”: egy szívbe ültethető implantátumot, mely hosszú, boldog életet kínál. Főhőseink igyekeznek rádöbbenteni az embereket a manipuláció veszélyeire. A könyv komoly mondanivalója azt fejtegeti, hogy “szívbéli átalakulás nélkül a tudás egyre nagyobb salakká válik.”
Nekem nagyon tetszett amit idáig olvastam! Szeretettel ajánlom nektek is! Jó olvasást!
Namaste,
Viki
Szuper:) Utánanézek! Puszkó
LikeLike