Szemlélődés Gyakorlatok

Nyári szemlélődés gyakorlatok

Megkezdődött a nyár második fele annak minden szépségével és egyre fokozódó tüzes energiáival! Ilyenkor a fizikai gyakorlás mellett jó, ha az ember tudatosan beiktat olyan szellemi gyakorlatokat is amelyek nyugtatólag, hűtőleg hatnak az elmére. Ezeknek a gyakorlatoknak az elvégzéséhez nem kell semmi különösebb beavatás, vagy tréning hiszen meglátod majd, hogy ezek a gyakorlatok valójában a részei a természet közelében élő ember mindennapjainak.

Az Ashtanga jóga rendszere nagy hangsúlyt fektet az összeszedettség megteremtésére, vagyis a koncentráció edzésére. Ennek érdekében használjuk a dhristiket a tekintet irányokat minden egyes ászanában a gyakorlásunk során. A gyakorlásunk eredményeként javuló koncentrációs készségünknek azonban nem elsősorban a jógaszőnyegen vesszük a hasznát, hanem mindennapi életünkben, hiszen a valódi gyakorlás itt -vagyis a szőnyegen túl- kezdődik.

Tapasztalatom szerint jó is, ha az ember nem kötődik annyira a szőnyegen elért eredményeihez és nem téveszti össze az eszközt a céllal. Vagyis nem tulajdonít túl nagy jelentőséget annak, hogy milyen hajlékony vagy épp milyen kötött, hogy tud-e fejen állni vagy sem. Sokkal fontosabb az, hogy mennyi figyelmet és kedvességet, türelmet és szeretetet vagyunk képesek mindennapos cselekedeteinkbe belevinni. Gyakorlásunk sikeressége véleményem szerint ebben nyilvánul meg.

Így tehát arra invitállak most, hogy hagyd el kicsit a szőnyeget és próbálj ki néhány gyakorlatot a következőek közül!

A koncentráció az egyhegyűség gyakorlata, vagyis a magunkba szállás és elmerülés gyakorlata a relaxáció és a meditatív állapot megteremtése sok esetben megfelelő hátteret és eszközöket kíván. Legalábbis a legtöbb jógaórán, könyvben vagy ezekkel a témákkal foglalkozó előadásokon és képzéseken ezt halljuk. De mindez csak az elme félrevezetése, hiszen valójában nem kell semmi más hozzá csak a természet!

Feküdj ki a csillagos ég alá és bámuld a csillagokat, vagy a kék égen átúszó bárányfelhőket, vagy egyszerűen csak menj ki a szabadba és figyeld a körülötted lévő környezet változásait, a fényeket, a színeket, a hangokat. Figyeld meg hogyan változik a környezeted az évszakokkal, figyeld meg hogyan változnak a hely energiái a napszakok változásával. Ehhez nem kell feltétlenül leülnöd, gyertyát gyújtanod, meditációs párnát vásárolnod! Tanulj meg figyelni és meglátod hirtelen kitágul a világ benned és körülötted!

… a cikk folytatása következik! Addig is jó szemlélődést!

 

***

 

Őszi szemlélődés gyakorlatok

“Itt van az ősz, itt van újra,
S szép, mint mindig, énnekem.
Tudja isten, hogy mi okból
Szeretem? de szeretem.

Kiülök a dombtetõre,
Innen nézek szerteszét,
S hallgatom a fák lehulló
Levelének lágy neszét.

Mosolyogva néz a földre
A szelíd nap sugara,
Mint elalvó gyermekére
Néz a szeretõ anya.

És valóban ősszel a föld
Csak elalszik, nem hal meg;
Szeméből is látszik, hogy csak
Álmos ő, de nem beteg.

Levetette szép ruháit,
Csendesen levetkezett;
Majd felöltözik, ha virrad
Reggele, a kikelet.

Aludjál hát, szép természet,
Csak aludjál reggelig,
S álmodj olyakat, amikben
Legnagyobb kedved telik”

Hát újra itt az ősz, és a csodálatos napsütéses napokat kivéve egyre inkább beszorulunk a zárt helyiségekbe. Talán tapasztalod, hogy egyre kevesebb nehézséget okoz eljutni a heti egyszeri jógaórádra is mert már nem vonzanak úgy a szabadtéri programok. Én mégis arra ösztönöznélek, hogy amikor teheted menj ki a természetbe és hangolódj az őszi energiák segítségével a télre!

Az őszi hónapok csodálatos tanításokat rejtenek magukban. Akárcsak a tavasszal, a természet napról-napra változik, de ezúttal a hangsúly az elengedésen van. A kinti tüzes energiákat felváltják a szeles, hűvös és nyirkos energiák, tehát szellemi gyakorlatainkba ilyenkor remekül beilleszthetőek a légzőgyakorlatok.

A légzés figyelés mint meditációs eszköz, kiválóan alkalmazható bármikor és bárhol, bármilyen helyzetben. Légzésünk mindig teljes őszinteséggel mutatja azt, hogy kik vagyunk és mit élünk meg egy adott pillanatban. A légzés és az elme közvetlen kapcsolatban áll egymással. Ha nyugodt a légzés, az elmefolyamatok is azok, a lélek sem aggódik.

Az Ashtanga jóga egy mozgás meditációs technika. A Nyári Szemlélődés Gyakorlatok cikkben említett drishtik alkalmazása mellett a másik eszközünk amit használunk a meditációs állapotba kerüléshez a légzésfigyelés majd pedig a légzésszabályozás elsajátítása. De amellett, hogy ezt tanuljuk és tökéletesítjük gyakorlásról-gyakorlásra, hétről-hétre és évről-évre a szőnyegen, érdemes arról kitekinteni és felhúzni a túrabakancsot is és kirándulni egy nagyot!

Az őszi természetben tett séták során rengeteg alkalom nyílik a szemlélődésre! A légzőgyakorlatok remekül végezhetőek a természetben. Kezd a légzésed tudatosításával! Vedd észre, hogy milyen hatással van rád és a légzésedre, egy ütemes gyaloglás emelkedőre fel. Épp úgy, ahogy megállunk egy-egy napüdvözlet után, állj meg sétád során és figyelj befelé! Mit tapasztalsz? Aztán nézz szét magad körül és lásd a számtalan színt, különböző gyümölcsöt, virágot és növényt! Hallgasd a madarak dalát, csodáld meg életvidám röptük! Észre veszed-e vajon a fények milyenségét, ahogy óráról-órára változik az? Érzed-e a bőrödön a fák levele között beszűrődő napsugár simogatását? Látod-e ahogy a sétaösvényen szétszóródott levélzeten játszanak a fények?

Amikor nincs lehetőséged kirándulni akkor is használd ki tudatosan azt a pár pillanatot, mikor elsétálsz az autódig, vagy kisétálsz a buszmegállóba. Gyűjts színes faleveleket, vadgesztenyét és kavicsokat. Vegyél tököt, almát, diót és szőlőt! Rendezz be otthon egy évszak asztalt, (a hétvégi műhely  egyik témája, hogyan!), és élvezd az ősz kincseit az otthonodban is…

…és mind e közben lélegezz, lélegezz, lélegezz!

… a cikk folytatása következik! Addig is jó szemlélődést!

 

***

 

Szemlélődés gyakorlatok az ősök tiszteletére

“Ami bennem lélek veletek megy ott fog köztetek lenni,
Mindig megtalálsz virágaid között mikor elhervadnak,
Megtalálsz a falevélben mikor lehull,
Meghallasz az esti harangszóban mikor elenyészik,
S mikor megemlékezel rólam mindig arccal szemközt fogok állani.”*

A tavalyi évben tett látogatásomkor Édesanyám sírjához ebbe az idézetbe futottam Jókaitól. Aztán idén valahogy arra az erős belső késztetésre reagálva hogy ismerjek meg még több írást Jókaitól illetve a véletlen egybeeséseket követve, amelyek afelé terelgettek, hogy ezt meg is tegyem: sikerült elolvasnom kedves írómnak újabb jópár regényét. Így sikerült egy vonatút alkalmával, Balaton felé döcögve újra belefutni ebbe az idézetbe az Eppur si muove (És mégis mozog a föld című) könyvében.

Vajon hányfajta mód és mennyi alkalom kínálkozik arra, hogy kapcsolatunk ápoljuk azokkal, akik fizikailag már nem lehetnek az életünk részei? Egyre inkább az a tapasztalatom, hogy számtalan. Egyre inkább az a meggyőződésem, hogy a látható mögött a láthatatlanban rengeteg valódi lehetőség nyílik arra, hogy folytassuk a be nem fejezett eszmecseréink, rendezzük befejezlen ügyeink és megérezzük a szeretet áramlását, amit sem tér, sem idő nem képes korlátozni.

A szemlélődés állapota azt kívánja, hogy analitikus, racionalitásra hagyatkozó, lineáris gondolkodásunk magunk mögött hagyjuk. Épp azt kívánja, amit mestereink lábához érve meg kell, hogy szülessen bennünk: nyitott elmét, ami fel van készülve minden eshetőségre, de nem kapaszkodik már semmi előzetes hielemrendszerbe. Vajon te kifejlesztetted-e már magadban ezt?

Sokszor a megértéséhez, az kell, hogy az ember maga is megjárja az utat és ne csak mások útleírásait olvasgassa, kényelmesen, biztonságosan kedvenc fotelébe süppedve és kakaót kortyolgatva.

Az idei temető látogatás újabb csodákat tartogatott számomra, amelyek finoman, láthatatlanul de markánsan érezhetően gyógyítják és új felismerésekkel telítik lelkem. Vajon miért félünk olyan nagyon az elmúlástól? Vajon ha képesek lennénk életünk pillanataiban valóban jelen lenni, csökkenne-e bennünk ez a viszolygás?

Idén mire a temetőbe értem már besötétedett. Zuhogó eső és erős szél tépázta a testem kívül és belül is. A mécsesek fénye azonban emlékeztetett arra a belső fényre, amihez való visszatérésem igénye világítja be azt a személyes ösvényt amit hol határozottan, hol tapogatózva, évről-évre azonban egyre nagyobb meggyőződéssel járok.

Bár a sötétség nem engedte láttatni Jókai írását*, de nem is volt ez lényeges, mert bennem zeng azóta, hogy először elolvastam. És most egészen más belső tartalommal telítődött számomra mint tavaly vagy mint akkor mikor a Balatonra utazva leltem meg.

Miféle varázslat ez? Miféle szépség és csoda rejlik fájdalmainkban amikről olyan nehéz tudomást venni? Talán attól félünk, hogy ha hagyjuk a gyászunk elmúlni, azzal az elveszített ősünk velünk maradt emléke is szertefoszlik majd?

Pedig nem.

Miután a könnyek elfogynak, miután a gyász kegyetlen vasmarka enged szívünk szorításán, elkezdünk emlékezni és nem sajnálkozni a történtek felett.

Sajnálkozni emberi de
emlékezni szent szakralitás.

Legyen áldott a pillanat amikor mind elérkezünk ide.

Szeretettel: Viki