6. Tökéletlen tökéletességben:
https://on.soundcloud.com/8nKUH
Vannak azok a pillanatok amikor minden olyan könnyen és észrevétlenül a helyére kerül. Amikor nem kell küzdeni csak engedni az eseményeket kibontakozni. Amikor az ember szelíd szemlélője az eseményeknek valahogy minden magától érthetődő.
Egyik nap a héten mikor hazaértünk kislányom mutatott az ujján egy teljesen észrevehetetlen aprócska kis sebet. Majd kijelentette, hogy ő már pedig most nem mos kezet, mert az fájni fog. Elsőre próbáltam meggyőzni észérvekkel, hogy hiszen olyan aprócska az a “seb” nem fog az annyira fájni!
De ezt igen rossz néven vette és a vége sírás lett. Ellenállt, befeszült a kis teste és megmakacsolta magát. Abban a pillanatban valami végtelen nyugalom öntött el. Leguggoltam mellé, átöleltem és azt súgtam a fülébe:”Szeretlek!” és csak öleltem. Lassan lassan a sírás alábbhagyott. A karjait a nyakam köré fonta és az ölembe kéreckedett. Így ültünk némán a kád szélén ebben a tökéletlen tékéletességben. Egyszerűen csak jelen abban ami van.
Ez első alkalmak egyike hogy nem próbáltam megváltoztatni, megjavítani, vagy semmissé tenni azt amit érzek, azt amit vélhetőleg a másik érez. És ezzel a láthatatlan belső mozzanattal minden megváltozott.
Eltünt minden rossz érzés. Tér és lehetőség nyílt bennem és benne is.
Jóga Vikivel 